Március 20-a a Boldogság világnapja. Egy nap, amit talán nem is ünneplünk. Mi is az a boldogság? Ki meri kimondani: „én boldog vagyok”? Vajon mitől lesz az ember boldog? És itt kezd el igazán érdekessé válni a történet…
Az egyik ember a reggeli napsütésnek örül, a másiknak a csésze kávé illata hoz örömöt. Van aki akkor boldog, ha ölelésben lehet, más akkor, ha csendben, egyedül töltheti az idejét. Van, aki sikereket, eredményeket, visszajelzéseket vár, hogy boldognak érezhesse magát, másnak elég egy őszinte mosoly a párjától.
Nincs „boldogság-recept”, amit mindenki ugyanúgy követhetne, mert mindannyian másra vágyunk, máshogyan szeretünk, és más dolgokat keresünk az életben. Az viszont közös pont, hogy mindannyian vágyunk három alapvető dologra:
szeretetre,
elfogadásra,
elismerésre.
De itt jön a csavar! Nemcsak az számít, hogy kapok-e szeretetet, hanem hogy meg tudom-e érteni, hogy épp azt kapom. Lehet, hogy a másik tettekben szeret, miközben én szavakban keresem az elismerést. Lehet, hogy valaki ajándékokkal fejezi ki az érzéseit, én pedig ölelésre vágyom. Ha nem ugyanazon a nyelven „beszélünk”, könnyen elsiklunk egymás szeretete felett. Mintha két ember kiabálna egymásnak – csak más nyelveken.
A boldogság tehát nem csak érzés, kapcsolódás is és kommunikáció.
Önmagunk felé: Mitől érzem jól magam? Mit hiányolok? Hogyan tudom ezt megfogalmazni?
Mások felé: Ő vajon hogyan mutatja ki, hogy fontos vagyok neki? Megértem -e az üzenetét?
Az FMÉ módszer is erről szól. Arról, hogy ismerd meg önmagad, tanuld meg érteni és értelmezni az érzéseidet, és ki tudd fejezni azokat – szeretettel, tisztelettel, empátiával. Mert ha te tisztában vagy azzal, mire van szükséged, és felismered, hogyan próbálnak hozzád kapcsolódni mások, akkor sokkal könnyebben megéled a boldogság apró pillanatait is.
A boldogság nem nagy dolgokban nyilvánul meg. Nem vár ránk valahol a jövőben. Ott van most is egy gesztusban, egy pillantásban, egy baráti beszélgetésben, egy jól eső döntésben. És igen, abban is, amikor nemet mondasz valamire, ami nem szolgál téged, és igent mondasz önmagadra.
A Boldogság Világnapján tedd fel magadnak a kérdést:
Milyen szeretetnyelven beszélek én?
Megértem, ha más másképp fejezi ki az érzéseit felém?
Mit tehetnék meg ma azért, hogy boldogságot érezzek – magam vagy mások irányába?
A válasz lehet újszerű, lehet játékos, lehet mély, de csak a tiéd. Lehet, hogy épp ezekkel a kérdésekkel, válaszokkal kezdődik a te saját boldogságod felé vezető út.