Miért nem boldogít a pénz?

Az ember önbecsülését, saját értékét miben méri? Lehetünk álszentek, mondhatjuk a címben szereplő kérdésre, hogy nem igaz, de a helyzet ennél bonyolultabb, mintsem ilyen egyszerűen megválaszoljuk.

Mindenkinek van, a pénzhez valamilyen viszonya, amit a családjából hoz, amit gyermekkorában a szüleitől hallott. Pl. : “a sok pénz nagyképűvé tesz”, a gazdagok “sóherek”, szarból is lehet várat építeni, nekünk nem telik rá, stb. Ezek a mondatok beégnek, és a mi hozzáállásunkat is meghatározzák az anyagiakhoz.

Akárhogy is tagadjuk, a pénz társadalmi rangot, hovatartozást, biztonságot ad. Már kisgyermekkortól próbálunk olyan tárgyakat, ruhadarabokat birtokolni, vetetni a szüleinkkel, amelyek biztosítják a minél előkelőbb helyet a csoportunkban, elismerést, irigységet keltenek. Ha nincs elég pénz, kompenzálunk egyéb értékeinkkel, tehetségünkkel, hogy kiemelkedjünk, vagy beilleszkedjünk.

Hogy tudjuk összehangolni a hozott mintáinkat?

Ezzel szembesülnek az átlagos körülmények közt élő fiatalok, amikor függetlenedni szeretnének. Aki azt élte meg otthon, hogy nélkülöznie kellett, nem kaphatta meg, amire vágyott, rövid távon gondolkozik, rögtön állást keres, majd szembesül azzal, hogy alacsony végzettséggel, ritka a jól fizető állás. Nem tudja fenntartani önálló életét, önbecsülése romokban hever. Viszont, ha valamiben kiemelkedő, tehetséges, megtalálja számítását, önbizalma is helyén van.

Ha két fiatal összeköti életét, a batyujában hozza a pénzhez való viszonyát is. Kialakul a közös gazdálkodás. Megegyeznek abban, hogy ki kezeli a pénzt, feladja e korábbi önállóságát, vagy éppen magához ragadja a kassza kulcsát, vagy sikerül egy mindkettejük számára bizonyos szabad rendelkezési jogot kialakítani. Ez a kapcsolat minőségét, az egyén alá, fölé, vagy mellé rendeltségét is meghatározza.

Addig, amíg mindkét fél tud hozzá tenni, nem is szokott probléma adódni. Haladnak a társadalmilag elvárt úton, gyűjtögetnek, vásárolnak, közös tulajdonra tesznek szert, gyermeket vállalnak, gyarapodnak.
A baj akkor kezdődik, amikor kevesebb a pénz, mint amennyi szükséges az elképzelt életvitelhez, vagy valamelyik fél, állás nélkül marad, és lecsökken a családi kassza. Az önbecsülés megsínyli a történteket. Egyrészt, bűntudat, hogy nem tud eleget tenni a családon belüli vélt, vagy valós elvárásoknak. Másrészt az értéktelenség érzése, hogy nem kell senkinek, nincs igény rá, a munkájára. Harmadrészt a tehetetlenség, kiszolgáltatottság, mert a rezsit, ételt, az életet finanszírozni kell.

Ha nem tudjuk összehangolni a hozott mintáinkat

A pénznek, van a kapcsolati válságban is szerepe. Az egymástól eltávolodott felek, közös életük során összegyűjtött vagyona, értékei. Nem hagyja ott az ember, csak úgy, a nehezen, hosszú évek során kialakított környezetét, életét! Sajnos, e-miatt, sokan maradnak kiüresedett kapcsolatban, de legalább a státuszuk megmarad (gondolják), hiszen mit kezdene magával egyedül, pénz nélkül, állás nélkül?

Vagy, hogy tudja, egy fizetésből megteremteni azt, ami eddig két ember munkájának eredménye volt? Beleroppannak kapcsolatok építkezésekbe, kölcsönökbe, 20-25 évre vállalt adósságokba. Ilyen élethelyzetben, külső segítség nélkül, szinte lehetetlen új életet kezdeni. Marad a régi, megalkuvásokkal teli, boldognak egyáltalán nem mondható kapcsolat.

Ilyenkor azért érdemes elgondolkodni azon, hogy nem érné-e meg a kapcsolat minőségét javítani, esetleg szakemberhez fordulni? A kiüresedett kapcsolatot feléleszteni, mert sajnos, ha eddig nem sikerült, nem valószínű, hogy egyedül meg tudják oldani. Ha nem lehet új alapokra helyezni, legalább kiderülnek, felszínre kerülnek az elnyomott érzések, kevésbé lesz nyomasztó a helyzet, és tudunk új utakat, lehetőségeket keresni.

Szerinted ezek után a pénz boldogít?